A kommunista pártállam fogaskerekei: az agitátorok

Huhák Heléna frissen megjelent kötete nem példa és előzmény nélküli, de mindenképpen újdonság a magyar történettudomány történetében sok tekintetben. Könyvajánlómban arra kívánok rámutatni, hogy mik azok a sarokpontok, amelyek miatt a kötet elolvasását mindenkinek ajánlom, aki mélyebben szeretné megérteni a kommunista rendszer mindennapjainak működését a Rákosi-rendszerben.

A szerző doktori disszertációjának átdolgozott, kötetbe szerkesztett változatát foghatja kézbe az olvasó, amely így azon túl, hogy a szélesebb körben is megismerhetővé vált a Jaffa Kiadó jóvoltából, mindazonáltal egy megsüvegelendő eredmény is szerkesztői szemmel nézve is. A kötet ugyanis rendkívül jól abszolválta azt a nem mindig egyszerű feladatot, amely a megvédett disszertációk későbbi, könyv formájában való megjelentetését jelenti. A szerző a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, számos magyar és idegennyelvű publikáció szerzője, tudományos tevékenysége miatt több magyar és külföldi ösztöndíjat nyert el.

A modern történettudomány egyik tulajdonságának talán azt nevezhetjük, hogy meghaladta a „nagy emberek nagy tetteinek” leírását, a politikatörténet nem jelentheti csak az államok irányítóinak, azok döntéseinek bemutatását. Huhák Heléna kötetének legnagyobb érdeme, hogy jó érzékkel képes a társadalomtörténeti és politikatörténeti kérdéseit körüljárni. Ez a szerző kimondott célja is volt, amelyet a kötettel pontosan tudott hozni is. Ehhez a legnagyobb segítségét a léptékváltás adja, amely az ő esetében azt jelenti, hogy nem a pártvezetőség, hanem  Kommunista Párt alsóbb tagságának cselekményeit vizsgálja a fennmaradt kútfők segítségével. A népnevelőkre vonatkozó iratok, ideérve a fennmaradt jelentések pótolhatatlan forrásként járulnak hozzá ahhoz, hogy bemutatást nyerjen a kommunista rendszer „belső nézetes” működése. Az „Alltagsgesichte”, azaz a mindennapok története, amely a szereplők szintjén magyarázza el egy-egy korszak működését, milyenségét, a szerző eszköztárához tartozik. Így tudhatjuk meg, hogy Angyalföldön a pauperizálódott munkásság miért nem volt a „munkáshatalom” feltétlen híve, vagy, hogy a Kanadából 1945 visszatérő falusi kommunista miért vált rövid úton gyanússá. Kiderül számunkra, hogy a sarki fűszeresek miért „álltak” a klérus hatalma alatt, vagy, hogy a proletárasszonyokat miért nem érdekelte a demokrácia. A rövid válasz ugyanaz: az áruhiány, vagy a lakásínség jobban megmozgatta az embereket, sokkal inkább, mint a propagandisták kitartó ideológiai nevelése. A szerző a mikrotörténelem-írás legszebb hagyományait követve nyitja meg az utolsó fejezetet akkor, amikor leírja, hogy egyik „főhőse” M. Imre miként mélázott el egy szombat nyári éjszakán a porcelán Lenin-szobor mellett a szovjethatalom élharcosának munkásságáról. Nem könnyű műfaj, merész vállalkozás úgy történetet írni, hogy az ember már-már átlép az irodalom világába egy-egy epizódszerű esemény leírásakor, de közben jegyzetekkel ellátott tudományos szakszöveget alkot. Akár hallgatta Huhák Heléna Szíjártó M. István, a magyar mikrotörténelemről szóló óráit, akár nem, annak szabályait maradéktalanul betartotta kötetének egyes részeinek megírásakor.

Munkájának nagy erénye továbbá a szerkezeti felépítése, nem követi a kronológia által nyújtott, meglehetősen szűkös tematikai csoportosítás lehetőségét, ezáltal könnyebben olvasható, követhető a szerző gondolatmenete és így mag a téma is. Kiderül számunkra, hogy miként működtek a népnevelői hálózatok a párton belül. Bár, hozzá kell tenni, hogy kicsit félreérthető volt a szerző, ugyanis azt a korabeli, párton belüli vélekedést, miszerint a területi szervezetek a munkahelyiekhez képest némileg másodlagosak lettek volna, úgy is lehetett értelmezni előadásában, mintha ez a szerző véleménye lett volna. Hogy nem így gondolta, az a kötet végén szereplő egyik fejezetből világosan ki is derül. Ez, az „Otthon otthonossága” címet viselő fejezet volt számomra talán a leginkább  tökéletesre komponált. A források, a szakirodalom és a saját következtetések harmóniája miatt kifejezetten értékessé teszi. Nem a szerző hibája, hogy a korszak vizuális elemeinek (plakátok, propagandafotók, stb) nélkül a megállapításai némileg vesztenek az erejükből. Így a „fazék mellett álló, népnevelői agitációt hallgató” háziasszony képe csak annak lehet ismerős, aki már látott ilyen propagandaanyagokat. Ezzel összefüggésben engedtessék meg, hogy néhány kritikai gondolattal is éljek. Nagy érdeme kötetnek, hogy az ún. „szovjet nyelv” bemutatása ebben a kötetben is helyt kapott, a nyelv uralására tett bolsevik kísérletről így már egyre többen ejtenek szót. Ezzel ellentétben ami a vizuális forrásokat illeti, sajnos úgy érzem, hogy általánosan sajnos alul kezelik őket, mert természetesen le lehet írni a tartalmukat, de egészen más lenne úgy beszélni róluk, hogy közben az olvasó láthatja is. A nyelv uralására tett bolsevik kísérlet leírása érthető okokból nem szenved ilyen hátrányokkal, ennek a vizualitása sajnos igen, noha a kettő véleményem szerint csak együtt kezelhető, érthető meg egészében. Nem kívánom emiatt sem a szerzőt, sem a szerkesztőket kárhoztatni, ez, mint említettem, általános, a megoldást pedig magam sem tudom felkínálni, egy-egy ilyen kompakt (vonaton is remekül olvasható) kötetet nem érdemes képekkel megtölteni, mert vagy a könyv lesz (túl) nagy, vagy a képek élvezhetetlenül kicsik. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban végzett tudományos-, kutatói munkája alatt virtuális kiállítással igyekezett a szerző ezt a problémát feloldani, ez díjmentesen itt megtekinthető: http://virtualiskiallitas.kozlekedesimuzeum.hu/s/utkozo/page/intro .

A Jaffa Kiadónál ki fogom húzni a gyufát, pedig mindig előzékenyen biztosítottak recenzens példányt a remekebbnél-remekebb könyveikhez, most is gyakorlatilag órákon belül megkaptam a még nyomdameleg kötetet. De nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy a végjegyzetelés egy olyan olvasónak mennyire zavaró, aki a szöveget a forrásoktól nem akarja elválasztva olvasni. Egy-egy alkalommal szívesen előrelapozom a hivatkozott forrásokért, de akkor legalább ne akarnák a jegyzeteket fejezetenként újrakezdeni. Teljességgel megértem, hogy az olvasók 5%-nál nem érdekelhet többet, hogy a BFL vagy az MNL melyik fondjában találta a szerző a forrást, de ezért a kisebbségért megtehetnék, hogy ha már nem a láb-, hanem a végjegyzetek választják, legalább folyamatosan számozzák.

Ha összegezném kell a fentiekben leírtakat, elmondatom hogy a szerző kifejezetten arányos szövegében vázolja fel a címben felkínált témát, a kutatás, a forrásfeldolgozás problémái mellett mind a kifejtés, összegzés arányos, jól feldolgozott. Jegyzetapparátusa, felhasznált irodalma impozáns. Az idegennyelvű (többnyire angolszász) irodalomra való hivatkozása kellőképpen bizonyítja, hogy a szerző nemcsak tisztában van témájának helyével a nemzetközi diskurzusban, de annak legkurrensebb munkáira hivatkozik, ezekkel áll szellemi kapcsolatban. Csak remélhetjük, hogy Huhák Heléna idegennyelvű publikációinak révén öregbíteni tudja a magyar tudományos élet hírnevét. A Jaffa Kiadó köteteivel teljes joggal követel magának helyet a következő ötven év történészeinek könyvespolcain, a legfelkészültebb szerzők kéziratainak kiadásával olyan elévülhetetlen érdemet szereznek, amit a nyomdai kivitel minősége tovább erősít.

Huhák Heléna, Phd: Agitátorok: Kommunista mozgósítás a pártállam kiépítésének mindennapjaiban (1948-1953). Jaffa, Budapest, 2022. ISBN 978-963-475-515-9 pp. 272. keménykötésű

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Kiemelt kép: Szabadszállás, Kálvin tér, nagygyűlés a Városháza előtt. Agitáló beszéd, Kovács Márton Ernő